A karantén sokadik napja van. Talán már a negyvenedik is. Néha úgy érzem, jól bírom, néha a legszívesebben elrohannék az életemből. Most pl. nem bírom jól.
Egész nap a kezemben vagy a zsebemben van a nyomorult telefon, folyton a fészbúkot vagy a messengert csekkolom, közben a gyerekek is nyavalyognak a telóért vagy a tabletért. Máté "fejlesztő játékokat" játszik, a lányok meg rajzfilmeket néznek. Lego friens, Katicabogár és Fekete Macska. Én pedig hagyom. Nem jó ez így.
Az mondjuk jó, hogy könnyebben összeszedjük magunkat egy kis sétára-biciklizésre, mint akár fél éve vagy egy éve tettük. Hiába buli egy darabig ez az itthonmaradós, szerintem már a kölköknek is elegük van belőle. Szegény Rozó a kis három és fél évével nem érti, miért nem megyünk mostanában játszótérre. Azt mondtam neki, hogy ott ül a hintán a koronavírus, és azt várja, mikor tud ráugrani egy kisgyerekre. Ezen elgondolkodott. Mici ma száraz leveleket tört porrá az udvaron, azt játszotta, hogy megtalálta a koronavírust.
Tegnap vettem a lányoknak jégkrémet bicajozás közben; ma már ők szóltak, hogy menjünk biciklizni a kicsi spárhoz, és vegyek nekik olyan jégkrémet, mint tegnap. Ma Máté is jött, persze hétvége lévén a spár zárva volt, a Pennyben meg nem találtunk olyan jégkrémet, mint amit tegnap ettek. Rábeszéltem őket egy hatos csomag peppásra, Máté azt természetesen nem szereti, nagy duzzogva választott magának egy tölcséreset. Mondtam a lányoknak, hogy akkor mindenkinek három peppás jégkrém jár, boldogok voltak, Mici simán be is nyomta az ő porcióját.
A Pennyből hazafelé megálltunk a Kossuth téren. A nagy, kör alakú tér szinte vonzza az enyémeket; jobban szeretnek ott bringázni, mint az úton. Máté rótta is a köröket rendületlenül. Mircus egy rajzfilmben látott valakit meditálni, leült a díszkút közelében törökülésbe, és csukott szemmel, feltartott kezekkel meditált. Rozó is kipróbálta: jégkrémmaszatos pofival, öt másodpercig bírva a dolgot nagyon cuki volt.
Beszélgetés pár nappal korábbanról:
Mici: - Anya, szerinted törökülésben vagy térdelve jobb a meridálás?
Én (Mátéval egyszerre): - Az meditálás.
Mici: - Tényleg? (elgondolkodva:) Akkor Medita...
Szeretem, ahogy beszélnek. Rozótól a kedvenc szavam a napokban a "plendlájv". Megszerette a fekete pendrájvomat, és azt hurcolássza, meg kinyitja-becsukja a csatlakozóját.
Most kicsit úgy érzem, mintha mégse lenne olyan rossz a helyzet, hiszen számos szép pillanat volt a mai napban is. De hiányzik a suli, idegesít a zoom, ahol nem tudom, ki figyel oda órán (kivéve azt a 4 embert csoportonként, aki hozzászól a dolgokhoz), és utálom, hogy a végzősöket nem fogom többet látni. Közben meg ott a rengeteg munka, a classroomban tornyosulnak a kész beadandók, azokat kijavítani - a szemem is kifolyik a sok számítógépezéstől. Nehezebb így tartani a kapcsolatot is, mindenkinek külön kell írnom mindenért.
Jó lenne, ha közel lenne a járvány vége. Ha már vége lenne.
Egész nap a kezemben vagy a zsebemben van a nyomorult telefon, folyton a fészbúkot vagy a messengert csekkolom, közben a gyerekek is nyavalyognak a telóért vagy a tabletért. Máté "fejlesztő játékokat" játszik, a lányok meg rajzfilmeket néznek. Lego friens, Katicabogár és Fekete Macska. Én pedig hagyom. Nem jó ez így.
Az mondjuk jó, hogy könnyebben összeszedjük magunkat egy kis sétára-biciklizésre, mint akár fél éve vagy egy éve tettük. Hiába buli egy darabig ez az itthonmaradós, szerintem már a kölköknek is elegük van belőle. Szegény Rozó a kis három és fél évével nem érti, miért nem megyünk mostanában játszótérre. Azt mondtam neki, hogy ott ül a hintán a koronavírus, és azt várja, mikor tud ráugrani egy kisgyerekre. Ezen elgondolkodott. Mici ma száraz leveleket tört porrá az udvaron, azt játszotta, hogy megtalálta a koronavírust.
Tegnap vettem a lányoknak jégkrémet bicajozás közben; ma már ők szóltak, hogy menjünk biciklizni a kicsi spárhoz, és vegyek nekik olyan jégkrémet, mint tegnap. Ma Máté is jött, persze hétvége lévén a spár zárva volt, a Pennyben meg nem találtunk olyan jégkrémet, mint amit tegnap ettek. Rábeszéltem őket egy hatos csomag peppásra, Máté azt természetesen nem szereti, nagy duzzogva választott magának egy tölcséreset. Mondtam a lányoknak, hogy akkor mindenkinek három peppás jégkrém jár, boldogok voltak, Mici simán be is nyomta az ő porcióját.
A Pennyből hazafelé megálltunk a Kossuth téren. A nagy, kör alakú tér szinte vonzza az enyémeket; jobban szeretnek ott bringázni, mint az úton. Máté rótta is a köröket rendületlenül. Mircus egy rajzfilmben látott valakit meditálni, leült a díszkút közelében törökülésbe, és csukott szemmel, feltartott kezekkel meditált. Rozó is kipróbálta: jégkrémmaszatos pofival, öt másodpercig bírva a dolgot nagyon cuki volt.
Beszélgetés pár nappal korábbanról:
Mici: - Anya, szerinted törökülésben vagy térdelve jobb a meridálás?
Én (Mátéval egyszerre): - Az meditálás.
Mici: - Tényleg? (elgondolkodva:) Akkor Medita...
Szeretem, ahogy beszélnek. Rozótól a kedvenc szavam a napokban a "plendlájv". Megszerette a fekete pendrájvomat, és azt hurcolássza, meg kinyitja-becsukja a csatlakozóját.
Most kicsit úgy érzem, mintha mégse lenne olyan rossz a helyzet, hiszen számos szép pillanat volt a mai napban is. De hiányzik a suli, idegesít a zoom, ahol nem tudom, ki figyel oda órán (kivéve azt a 4 embert csoportonként, aki hozzászól a dolgokhoz), és utálom, hogy a végzősöket nem fogom többet látni. Közben meg ott a rengeteg munka, a classroomban tornyosulnak a kész beadandók, azokat kijavítani - a szemem is kifolyik a sok számítógépezéstől. Nehezebb így tartani a kapcsolatot is, mindenkinek külön kell írnom mindenért.
Jó lenne, ha közel lenne a járvány vége. Ha már vége lenne.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése